Vicces, hogy amikor nyáron elmegyek dolgozni, és csak hétvégén szabadulok haza, akkor is csak egy-két napra akkor mennyire nincs itthon senki. Mintha egyedüli gyerek lennék, vagy mi. És mennyire vicces, hogy nem tudok semmit a világról, nem mintha kiváncsi lennék rá, de attól még általában tudom, hogy mit játszott két focicsapat egymással, vagy, hogy melyik párt miért ordibál a másikra, illetve, hogy hol volt legutóbb monszuneső. De nem. Hétfőtől péntekig semmit sem tudok a világról, de lehet hogy jobb is.
Szerencsére a reggeli korán kelést sikerült megszoknom az elmúlt másfél hónap alatt, olyannyira, hogy már 11 körül ásítozni kezdek, hogy menni kéne aludni és 7-kor legkésőbb már kivet az ágy. Pedig nem ez a jellemző.
Barnaságom is kezd elképesztő méreteket ölteni, már-már undorodok magamtól, hogy hogy lehettem ennyi időt napon. És még lesz három hét... Te jó ég:D

Na mindegy egyenlőre ennyi.